regényírás - könyvírás

Ússzál, vazze! 2.0

Páran lehetnek úgy, hogy belekezdenek egy gyakorlatba, és amikor annak végrehajtása nem megy könnyedén, akkor abbahagyják.  Ez általában nem a kitartás hiánya miatt szokott bekövetkezni. Ha így lenne, időpocsékolás volna egy sort is leírni ebben a témában. Mi értelme van azt szajkózni, hogy „Legyél kitartó!”, „Legyél kitartó!”, „Legyél kitartó!”?  Az leszel tőle? Csak ettől? Kizárt.

Irányított történetmesélés

Miért van az, hogy míg valaki – miután összehozott pár tűrhető novellát – képes megírni az első regényét, addig mások, esetleg sokkal jobb novellák kisujjból való kirázása után is felsülnek a regénypróbálkozásaikkal?

És most felejtsük el azt a nyilvánvaló választ, hogy az egyik ismeri a regényírás trükkjeit, a másik meg nem. A kérdés azokra az esetekre vonatkozik, amikor valaki megtanulta az alapjait annak, hogyan kell regényt írni, de bárhogy próbálkozik, mégse jön össze neki egy novellánál hosszabb sztori.

Első blikkre az ilyen esetek alapján úgy tűnhet, hogy mégse belépő a novella a regényhez. Esetleg valamiféle személyiségbeli lehet a dolog nyitja? Valaki vagy novellistának született, vagy regényírónak, és mindenkinek jobb, ha ezt idejekorán felismeri?

Hazudj valami szépet!

Ha már képes vagy számodra ismert karakterekkel elmondani, érzékeltetni valamit, és meg tudsz jeleníteni szinte bármilyen hangulatot ezeknek a karaktereknek a szemszögéből, akkor itt az ideje elkezdeni a valódi teremtést. Azaz nekiláthatsz begyakorolni a kizárólag magad által kitalált szereplőid felépítését, hiszen majd később – a saját műveid megírásakor – már készség szintű tapasztalatod kell legyen ezen a téren.

Miki egértől Hamletig

A múlt heti bejegyzésemben említett feladat végrehajtása, azon túl, hogy egy kis stresszmentes gyakorlási lehetőséget kínál, mielőtt valaki belevág az éleslövészetbe, egyben bevezetést jelentett az egyik legfontosabb regényírói eszköz, a karakterépítés használatába.

Bármi, amit leírunk, az egy karakterrel történt meg – ha nem történt semmi, csak a tájról értekezünk, vagy bármi másnak a hatását próbáljuk meg mondatokba önteni, akkor is egy karakter élményeit adjuk tovább, csak ez a karakter mi vagyunk.

Hajtsd a fejed a víz alá!

Hogy az előző bejegyzés úszás-hasonlatánál maradjunk: nyilvánvalóan léteznie kell hatékonyabb tanulási szisztémának is, mint az Ússzál, vazze! -módszer, ez pedig a mély-vízbe dobás ellentéte, a fokról-fokra történő „úszásoktatás”.

Ússzál, vazze!

Mindig kiveri nálam a biztosítékot, amikor visszahallom egy fiatal írótól, aki valamilyen mesterhez fordult tanácsért, hogy az azt mondta neki: „Írj, írj és írj, és ha elég kitartó vagy, majd valamikor kialakul a stílusod.”

Jó reggelt kívánok!

Most egy olyan témát fogok boncolgatni, ami első ránézésre értelmetlennek tűnik, felesleges szócséplésnek, amire kár bármennyi időt vesztegetni.

Mi a különbség az olvasói nézőpont, és az írói nézőpont között?

Hülye kérdés, nem? Mindenki tudja a választ! Az olvasó olvas, az író ír. Ennyi. Nem igaz?

Mihez kell értenie egy regényírónak?

A regényíró is ember. Neki is vannak álmai, vágyai. Elképzel dolgokat, tervez, gondolkodik...

A regényírónak is boldogulnia kell az életben. Ezért jó, ha kitartó, tájékozott, művelt, barátságos, tud helyesen írni stb. stb., hiszen neki is vannak hétköznapi és közösségi feladatai, amikkel meg kell birkóznia... De nem ezektől az „emberi tulajdonságoktól” lesz valaki regényíró!

Hát akkor mitől?

Az írói siker

Könnyű érzelmileg tönkremenni és szakmailag kiégni, ha nem vagyunk tisztában néhány dologgal, ami sikeressé vagy sikertelenné tehet minket. Az írók, mint a művészek általában, hiúak és túlérzékenyek. Elég egy apró félreértés, és kisiklik az életük.

Tudom, mert átéltem.

Az egyik legfontosabb tudnivaló az írói pályával kapcsolatban, az, hogy mi az írói siker? Elsőre ez egy értelmetlen kérdésnek tűnik, mert olyan könnyű rávágni, hogy a példányszám a siker mutatója.

Munkaidő

Gyorsan leszögezném, hogy az írás nem munka, hanem élvezet, és az írók nem dolgoznak, hanem hajszolják az élvezeteket.

De akárhogy is, abból élünk, hogy írunk, és az sem hátrány, ha a környezetünk azt hiszi, hogy dolgozunk. Persze, nem, de higgyék csak azt. Ez a tévhit jót tesz a nyugalmunknak.

könyvírás