Hajtsd a fejed a víz alá! | regényírás - könyvírás

Hajtsd a fejed a víz alá!

Hajtsd a fejed a víz alá!

Hogy az előző bejegyzés úszás-hasonlatánál maradjunk: nyilvánvalóan léteznie kell hatékonyabb tanulási szisztémának is, mint az Ússzál, vazze! -módszer, ez pedig a mély-vízbe dobás ellentéte, a fokról-fokra történő „úszásoktatás”.

Mi lenne ennek a módszernek az első lépése?

Természetesen az, hogy elérjük: kényelmesen, mindenféle feszélyezettség nélkül be tudjuk mártani az arcunkat a vízbe. Van, akinek ez könnyebben megy, van, akinek nehezen. Van, aki mindenféle fenntartás nélkül, sőt élvezettel dugja bele az arcát a vízbe, de akad, aki attól fél, belefolyik az orrába, szemébe, szájába, vagy azon aggódik, hogy nedves lesz a haja, továbbá nem kis számban fordulnak elő olyanok, akik rettegnek még annak a gondolatától is, hogy minden lélegzésre alkalmas nyílásuk egy hermetikusan záró víztömeg alá kerül.

Amíg kellemetlenül érzed magad az első lépéssel, addig nemhogy a megfelelő kéz- és lábtempóra nem tudsz odafigyelni, de még a legalapvetőbb légzéstechnika is komoly gondot jelenthet. Magyarul: próbálkozhatsz bármelyik úszásnem, bármilyen imitációjával, pár méter után prüszkölve adod fel, és kétségbeesett kapálódzások közepette keresed majd a medence szélét.

Mit tesz ilyenkor egy harmad osztályú, ostoba edző? Azt gyakoroltatja a tanonccal, amit az látványosan rosszul csinál. Jelen esetben azt ismételtetné orrvérzésig, hogy hogyan hangold össze a kéz- és lábtempódat a be- és kilégzéssel. Ha elég kemény ez az izomagyú edző bá’, és ha elég szigorúak a szüleid (más szavakkal: nem engednek elmaradozni az uszodai foglalkozásokról), akkor előbb utóbb beléd verik, hogy hogyan kell „rendesen úszni”.

De mivel mindig is utáltad a fejed a vízbe dugni, ez nagyon sokáig tart, és nem okoz túl sok örömöt, úgyhogy az első adandó alkalommal lelépsz.

Nem lett volna egyszerűbb előbb pár napot (vagy ha kell, egy-két hetet) engedni, hogy megszokd és megszeresd a vizet? Gyakran egy megoldás túl egyszerűnek tűnik ahhoz, hogy elhiggyük, mennyire hatékony.

Mit jelent mindez egy kezdő író számára?

Azt, hogy mielőtt komolyabb feladatok végrehajtásával stresszelné magát, begyakorolhatja az írói mesterség egy alapvető építőkövének elkészítését, és csak az után ugrik neki bonyolultabb feladatoknak, ha ebben már száz százalékosan – tehát nem 80, nem 90, nem 99, hanem 100%-osan – otthon érzi magát.

Szóval, itt egy feladat. Ha el akarsz kezdeni írni, de eddig mindig elakadtál, akkor mint első lépést hajtsd ezt végre!

Írj egy 15-20 soros bekezdést az egyik reggeli ébredésedről és/vagy napindításodról. Írd úgy, mintha nem te, hanem egy kívülálló, de mindent tudó mesélő írná le ezeket rólad egyes szám harmadik személyben. Úgy írd, mintha egy regény valamelyik fejezetének az első bekezdése lenne.

Ha kész vagy, tedd félre! Csinálj valami egészen mást. Lehetőleg valami fizikai melót. Majd egy-két óra múlva térj vissza a művedhez, és olvasd el úgy, mintha valaki teljesen más személy pötyögte volna be a számítógépbe. Ha viszonylag könnyen, maximum 10-15 perc alatt megvoltál vele, és még jó is lett, tetszik is neked – sőt, ezt a feladatot lazán, a hét minden napján végre tudod hajtani egy újabb és újabb hasonlóan egyszerű esemény élvezetes leírásával –, akkor neked egy picivel nagyobb feladatra van szükséged. Viszont, ha még ez nem megy, akkor nem tanácsolom, hogy továbblépj.

Ha nem tudod, mitől lenne jobb egy ilyen kis leírás, akkor keress pár hasonló témájú mintát, pár vitán felülállóan sikeres regény vagy novella formájában. Alaposan(!) figyeld meg, mitől jók, milyen mondatokat használnak, hogy írják le a környezetet, hogyan a belső gondolatokat, hogyan jellemeznek egy-egy tárgyat, stb.

Rendre térj vissza a feladatodhoz! Próbáld meg újra és újra! Végül, ha majd úgy érzed, képes vagy a saját megelégedésedre, élvezetesen megírni egy olyan bekezdést, ami akár egy regényben is megállná a helyét, akkor egy picit továbbléphetsz. Elkezdhetsz blogot, naplót vagy bármi hasonlót, esetleg rövidebb novellákat írni. Szóval, csak ha már rákaptál az írás ízére, akkor mondhatod el magadról, hogy készen állsz a történetmesélés, a regényírás alapjainak a valódi elsajátítására.


Végezd el a fenti feladatot, és írd meg itt lent, hogy ment!

Hozzászólások

A képzeletem szülte jelenetek leírásától sokkal nehezebbnek bizonyult egy hétköznapinak tűnő reggelt megfesteni.
Merthogy az én történeteimben nincs helye jelentéktelen pillanatoknak. Mindennek súlya kell hogy legyen. Minden releváns kell legyen a történet szempontjából. Mindenek vezetnie, vagy félrevezetnie kell.
Pontosítok: "kellene".
Egy "hétköznapi" szituáció könnyen válik lapossá, még könnyebben túlexponálttá. Nehéz feszesnek, lendületesnek maradni úgy, hogy ne váljon vákuummá a helyszín...
Félsikert érzek, mondhatnám azt is, többé-kevésbé sikerült. Folytatom a gyakorlást, és lelkesen várom a folytatást!
Köszönöm a törődést, de tényleg! Ha lehetne három kívánságom, az egyik biztosan egy intenzív online workshop lenne regényírás témában... :)

Ez a gyakorlat nem éleslövészet, ezt azért csináljuk, hogy minél jobbak legyünk.
Vannak az építőkövek, és van a funkciója az építőköveknek. A kettő nem ugyanaz. Fontos, hogy mikor már regényt írunk, minél kevesebb figyelmünk legyen az építőkövek megalkotásán, mert így több energiát tudunk majd annak szánni, hogy ne legyen „lapos, vagy túlexponált...” stb. az írásunk.
Úgy érdemes felfogni egy ilyen gyakorlatot, mint egy énekesnek a skálázást.

Köszönöm.
Sokáig tartott, de nagy nehezen felfogtam a feladatot. Most képzeletbeli regények jeleneteit írom, és remekül érzem magam... :)
Ezek a regények tökéletes szerkezettel bírnak, a jelenet pontosan illeszkedik, nincs miért stresszelnem. Csak szépen fogalmazni, tolni a feszültséget, az izgalmakat, vagy éppen a sötét depreesziót. Céltalanul, csak a hangulatért. Minden szereplő neve Eriq Holden. Micsoda megkönnyebbülés...:)
Nem tudom hogy lesz tovább, de ez most jó.

Kedves Ákos!
Az éleslövészet is gyakorlat! Persze, értem a példát és nem akarok szőrszálhasogató lenni, de az éleslövészetet a seregben lőgyakorlatnak hívják :). Természetesen kipróbáltam magam a feladat megoldásában, és arra gondoltam, milyen kár, hogy nem tavasz van éppen, mert akkor nem a szürkeséget, meg az eső dobolását, hanem a madarak énekét is érzékeltethetném - magammal. Aztán rájöttem, hogy az van, amit elképzelek, azt látom, hallom, érzem, ahova képzeletben elutaztam, és így már sokkal szórakoztatóbb lett a dolog. Határozottan élveztem az ezerszer látott közvetlen környezet apró részleteinek ábrázolását, a kutyám reggeli örömét, nyújtózkodó ásítását - mindent, amire valójában először csodálkoztam rá egy "fényképész" szemével. Köszönöm a "házimunkát", ragyogó módszer a penna hegyezgetéséhez, az alkotói mesterség gyakorlásához!

Kedves István!
Köszi az észrevételt az „éleslövészet”-tel kapcsolatban!
Javítva.
A következő bejegyzés egy olyan gyakorlat lesz, amiben már valódi
töltények célba juttatásával fejleszthetjük a képességeinket. Így az tényleg éleslövészet lesz... :-)
Egyébként, örülök, hogy számodra is hasznosnak bizonyult a feladat, mert ez is demonstrálja, hogy tényleg valami olyasmi, mint az énekeseknek a skálázás: nem csak a teljesen kezdőknek, de azoknak is hasznos, akik már rég túljutottak az első lépéseiken.

Én úgy képzelem el a regény írást, hogy kell lenni egy célnak , s ehhez eszköz a "toll" mely a bennem lévő gondolataimat papírra veti, írja. Ha az hiányzik, hogy írni akartok, akkor nem fog menni az "úszás" sem. Lehet írni tudatosan, a bennünk lévő érzésekről, adatokról, s más igen sok témáról. De egy biztos, hogy a könnyebb úgy írni arról, mely a mi lelkivilágunkban jelen van. Vagy is bennünk van.Lehet persze elképzelt dolgokat is, de ahhoz igen gyakorlott "elképzelőnek" kell lennie annak , aki így próbálja "kiadni" , papírra vetni a gondolatait.Én írtam jó és kevésbé jó, s egyáltalán nem jó verseket. Ebben volt olyan mely az érzéseimet, volt, mely egy elképzelést takar.
S én is azt a módszert választottam, hogy néhány nap, majd néhány hét, sőt hónap elteltével újból elolvastam a " kreálmányom " S egyes esetekben mást értettem a mondanivalómból, mint amit ki akartam fejezni...A jelenleg írott könyvet most "ellenőrzöm" harmadszor, mert nem bízom meg magamban, hogy jól fejeztem e ki magam? Vagy a hangulatot, mit szántam a jelenetnek azt adja e vissza, amit elképzeltem. Kezdőként nehéz, de nem adom fel, s ha kell tízszer is nekifutok, még a léc fent nem marad. Vagy is egyszerű régi mondás itt is megjelent, Az , hogy a "fától nem látom az erdőt" ! A már kész-nek nyilvánított húsz oldalas elbeszélést , amit több mint két éve írtam, a napokban átolvastam, s most, többszöri javítás után találtam megfelelőnek, arra, hogy másnak is oda merjem adni olvasni. Lehet, hogy önbizalom hiánya, vagy a túlzott önkritika , elvárás okozza, "de ez van".

Kedves Cirmos 10 !
Te már alkottál valamit ! Önmagunkkal sokkal kritikusabbak vagyunk mert nem elég a 100% mindig többet szeretnénk.Add tovább olvasásra az írásod. Mert ez fog erősíteni abban , hogy igenis van "toll" amely belőled kiírja a gondolatot.
Mindenki mást értékel a sorok között és ez az igazi építő kritika! Szép napot !

Élvezem a kihívásokat. Még sosem írtam le a saját reggelemet. De ha egy könyv, egyik fejezetének kezdete lenne, akkor valahogy így kezdeném.
„A hajnal első sugarai áttörtek az éjszaka sötétjét. Ezzel egy időben felsírt a gyerek a kiságyban.
Maszat, mind minden reggel abban reménykedett, hogy visszaalszik. A zaj tompítása érdekében fejére húzta a takarót, és alvást színlelt. Színlelt, a jó kifejezés, mert a zajforrás ettől még nem halkult el. A további alvást pedig lehetetlenné tette. Ugyanúgy ahogy a lustálkodást, vagy a pihenést.
A kiságy megreccsent. Majd egy hangos koppanás jelezte a cumisüveg landolását a földön.
Maszat álmosan nyújtózott, az eget rengető hiszti közben. Majd felkelt, hogy napi első teendőjét elvégezze: a pelenka cserét.
Maszat próbált a feladatára figyelni, de a csipák még félig leragasztották álmos szemeit. Az állandó ásítások nehezítették a feladatot. A hiszti pedig tovább fojtatódjon.
Ez a reggeli küzdelem mely párhuzamosan zajlott a pelenkával és az ébredéssel, mindig rossz előjel volt. És bár tudta, hogy előbb utóbb győzelmet arat, és megérdemli a győzteseknek járó bánásmódot, mégis elmormolta magában:
-Add Istenem, hogy legyen kávé főzve. - De a küzdelem, mindig rossz előjel volt. A kávéfőző üresen tátongott.”

Nem megy ez nekem.

Amikor felébredt fáradtabb volt a szokásosnál. Már előző nap is panaszkodott a rossz közérzetére, de reggel bebizonyosodott: megbetegedett. Nem volt választása, megivott egy bögre forró teát, és bevette a gyógyszereit.

A gyógyszerek nem hatottak. Még aznap meghalt.

Kíváncsi lennék a fejezet további részére. Minden esetre, jól megkezdődött:)

Ez nagyon tetszik. Csak olyan érzésem van, mintha az utolsó mondat lemaradt volna.

Kőbe vésett szerelem

(...)

Ez sajnos nagyon offtopic volt, és a hossza miatt szétverte az oldalt, ezért törölni kellett...

Izgatottan várjuk az éleslövészetet.

Hali,

pisztoly is lesz? Eddig csak vízről volt szó.

Most akkor úszóövet, vagy golyóálló mellényt vegyek?

Jó reggel tolforgatók!

Tegnap kitöltöttem egy "gagyi" tesztet, és az jött ki, hogy látom a jövőt.
Igyeszem, de csak érzem egyenlőre.

Amúgy a feladatokat valami oknál fogva "időcsúszásba" kapom meg.
Nem gond az IDŐ az reletív.

- Fogd meg a kezem Charles. – ismételgette egyre kétségbeesettebben, miközben szíve hevesen kezdett verni, próbált felülni, és hangosabban szólni, és akkor eszmélt rá, hogy már majdnem kiabál, övölt, de egy hang nem hagyja el a torkát. Karja olyan nehéz volt mind az ólom, alig tudta mozdítani, de minden igyekezetével, próbálta megérinteni Charlest. Charles mozdult egyet, és már majdnem hozzáért a hátához, amikor Andy kezdett belesüppedve az ágyba zuhanni, miközben gondolatok cikáztak a fejében.
- Fogd meg a kezem kérlek, neeee! – ordította kétségbeesetten, de hang nem jött ki a torkán.
A pillanat töredéke alatt, zuhanás közben jött rá, hogy álmodik.
- Felébredni, felébredni, felébredni! – ismételgette kétségbeesetten, egyik karjával a sebességet lassította, a másikkal igyekezett még elkapni a becsukódó ágyrész szélét.
- Charles fogd, meg a kezem segíts! – de ez már könyörgés volt, ami elhagyta az ajkát.
Ekkor eszmélt rá, hogy végre ébren van, picit lihegett, a félelem verejtéke borította be remegő testét.

Van folytatás is.
Ne akarjatok így felébredni!
Amúgy ahogy figyelem az írásaimat, a szóismétléseket kell kijavítanom a leggyakrabban. Nem tudom miért? Majd alalkul, mind pupos gyerkőc a prés alatt.

Kedves Kovács F. István és Barnóczky Ákos!

Tiszteletem mindkettőtöknek, és ahogy látom mi többiek leszünk a fegyverhordozók.

S akkor el kéne gondolkodni azon, hogy ki kinek lesz, és milyen helyszínen?
Ja azon nem. Itt fogjátok lejátszani.
Ok rendben.
Szecső majd úgyis írja a szabályokat.

Na jó leléptem, majd jövök.

Nem ám letiltsatok, beárulni a Főnöknek, hogy a lökött Csibe, nem köll ide. Nekem szükségem van Rátok!

Ja a Tollforgatókat kettő ell betúvel kell írni. Tudom, de már nincs lehetőség a javításra. Hm. Pisztoly lesz? Hajnalba? Ott leszek!

Kedves Csibe!
Hol vagyok én ahhoz, hogy az Ákossal megküzdjek?! Ez a "kerekasztal" szerintem egyébként is egymás segítéséről szól, és ha már küzdelem, akkor egyazon kihívás ellen folytatjuk - tanítói segedelemmel :). Az éleslövészettel kapcsolatos beszólásom hátterében mindössze azon prózai ok rejlik, hogy terjedelmes seregbéli múlttal rendelkezem. Biztosra veszem, hogy Ákos megérezte az iróniát, és nem tekintette okoskodásnak a megjegyzésemet. Valahol régebben szóltam az alkotói alázatról, és azt halálosan komolyan gondoltam! Mindig, mindenkinek lehet tanulni - mindenkitől! (Trade mark: kovácseff :)))) )

Szia Isti,

nem tudom, hogy hol vagy. Azt tudom, hogy jól írsz. Nekem egy picit magasröptú, de nézd el nekem, mert Nőböl vagyok.
Amúgy pedig olvasd el ismét, hogy én semmiféle küzdésről nem írtam.

Párbaj! - az pedig teljesen más-

Alázat? Tudom, hogy komolyan írtad, én olvasok a sorok között is. Már írtam, hogy nagyon jól írsz, amit irigylek is Tőled egy egészséges féltékenységen túli (piszok Te Neked miért is megy így?), csodálattal.
Na lépek mert házit kell írni...
Te meg fogod magad és gyorsba lezavarod a francba...:-))

Sziasztok!

Elolvastam a hozzászólásokat és megakadtam Maszat írásán. Így most hozzád szólok! :)
Először is vedd úgy, hogy ez csak egy észrevétel!:) Rögtön az első mondat után azt mondtam magamban, hogy minden második könyv, ami egy reggeli ébredéssel indít, így kezdődik. Szerintem az ilyen, és ehhez hasonló mondatok már unalmasak egy könyvben.
A második észrevétel, ami inkább egy jótanács: Ha beszúrsz valahová egy részletet az írásodból, előtte nézd át a helyesírást. Most nem azt mondom, hogy vesszőről vesszőre, mert azzal nekem is gondom van, de legalább az olyan hibákat javítsd ki, ami szembetűnő.

Remélem nem bántottalak meg, ezt én csak laikusként láttam így!

Szia/Sziasztok!

Sziasztok,

nem rég találtam rá erre az oldalra, aminek örülök.

Kipróbáltam magam ebben a feladatban, és nem sikerült jól. A véleményetekre lennék kíváncsi. Tudtok valami útmutatással szolgálni, hogy mire érdemes figyelni? Miként válogassam ki, miket írjak le?

Megosztom az írásomat is, bár nem elrettentésnek szántam.

A fiú némán nézte a lányt. Tökéletesnek látta. Egyetlen hajtincs lógott be esetlenül a lány szemébe, amit félreszeretett volna tűrni.
- Ma, akkor mozi, ugye? - kérdezete a lány, miközben barátian átkarolta a fiú nyakát.
Tamás kinyitotta szemét. A fejében még visszhangzott a kérdés, és a kezében bizsergést érzett, hogy a lány hajához érjen.
Önkéntelenül mozdultak meg az ujjak.
Oldalra fordult az ágyban, és a nagy fehér falat nézte. A mozira emlékeztette.
Halk léptekkel ült le elé egy fekete macska, majd borostyán szemeivel szuggerálásba kezdett. Nem volt választás.
Összeszedte az itthagyott gondolatait, hogy felöltözzön a hétköznapi ruhájába. De aznap egy új ékszert is viselt.

Sziasztok!
A mai nap alkalmával nekikezdtem megvalósítani a feladatok kéréseit, és mit ne mondjak, elképesztően tetszik eddig, tényleg csak pozitív! Úgyhogy, köszi Ákos, már most rengeteget segítettél, pedig még alig tartok valahol. Elküldeném én is az általam írt kis bekezdést, ami hamarabb fiktívnek mondható, mint reálisnak. Zavaró lehet, de nekem ,,otthonosabb környezetet ad" egy írásban a külföldi nevek használata. Kíváncsian várom az idetévedők véleményét... :)

Lorelai aznap reggel fáradtan nyitotta ki barna, fényesen csillogó szemeit. A lehúzott redőnyön keresztül beszűrődő fény pont elég volt ahhoz, hogy éberré váljon tőle, de amint ráeszmélt, milyen korán is van még, rögtön elment a kedve az egész pörgés dologtól. A szokásos fél órás visszaalvásból Maverick önfeledt nevetése keltette fel. A fiú boldognak látszott, szundikáló barátnője arcára tapasztotta száját, gyengéd csókokkal ébresztgette. Lorelai résnyire nyitott szemekkel, hatalmas mosollyal ült fel, és magára rántotta a felette álló fiút. Hosszú, sötét haja szétterült a keskeny, bájos arca körül. Rick zöld íriszei valóságosan ragyogtak az örömtől, óvatosan térdelt immár a tündöklő lány felett. Látta benne azt a csodát, amire nehéz hétköznapi módon tekinteni, még ha minden nap szemben is találja vele magát. Kibújt a Maverick teste alól, és meztelen testére borította a srác egyik halványkék ingét, amit aztán összegombolt vékony felsőtestén. A napfényes konyhába indult, orrát megcsapta, az egész házban terjengő, frissen főzött kávé illata. Rick mögé lépett, és csípőjéhez érintette széles tenyereit, hosszú ujjaival gyengéden végig simított az oldalán. Lorelai fejét hátrahajtva dőlt neki a mögötte álló, felettébb izmos testnek. Tökéletes pár voltak, akik jóban-rosszban, egy esküvői fogadalom minden pontját meghaladóan szerették egymást.

Sziasztok, üdv mindenkinek :)

Jó pár éve olvasgatom már Szecső blogját, és úgy tűnik, jóval gyávább vagyok Nálatok, nézzétek el ezt a kis hibát nekem :)
Lánykakorom óta próbálkozom az írogatással, és most az előttem "szólók" példáját követve szeretném én is megmutatni Nektek a kis házi feladatomat.

Halk, ismétlődő zörgéssel kelt életre a polcon az ócska kis Nokia, a hajnali sötét csendben mégis némileg bántóan. Az asszony viszont olyan álmos volt, hogy tévedésből nem a szundi-gombot nyomta meg, hanem kikapcsolta az ébresztőfunkciót.
El is aludt simán.
Csak jó három órával később, a kutya hirtelen felcsattanó ugatására riadt meg, a szoba világos, a ház üres, még a gyerekek reggeli neszezésére sem ébredt fel. Rámeredt a faliórára, nyolc is elmúlt. Na ne...!
Dühösen dobta le magáról a takarót, a hirtelen ébredéstől, felpattanástól némileg kóvályogva sietett a kávéfőzőhöz, majd a fürdőszobába. A tükör előtt elhaladva szeme sarkából valami nem odaillőt érzékelt, visszalépett egy pillanatra, rácsodálkozott a csillanásra. A hajának titulált kóctömegből nagyon viccesen, oldalasan meredt elő a fülbevalója.
Összeszorított szemmel gondolkozott, mért is nem vette ki este, és hogy most vajon hogyan fogja?
Közelebbhajolva a tükörhöz pár másodpercig elvesződött a tincsei által gúzsbakötött ékszerrel, míg az végre halkan koppanhatott a mosdó szélén. Megkönnyebbült sóhajjal lépett tovább a zuhanyzóhoz, gondolatai az előtte álló napra terelődtek.

Sziasztok :)

Sziasztok! :)
Most regisztráltam az oldalra, mert nagyon megtetszettek a tippek, és mert reménykedem, hátha általuk tudnék egy kicsit fejlődni. Rendszeresen írok, van, hogy csak a napomról pár sort, van, hogy egy vers is az eszembe jut, de számos novella, egy kisebb és nagyobb, valamint egy még csak félig kész regény gyarapítja a fiókomat. Jelenleg egy krimin dolgozok egy pályázathoz, viszont nem kaptam még sem róla, sem az eddigi irományaimról objektív kritikát-így, ha valaki érdekel a most következő kis szösszenetem, amit a feladathoz írtam, akkor nagyon szívesen venném, ha építő jelleggel véleményezné. :)

Stefi kinyitotta álmos szemeit, aztán az órára nézve gyorsan vissza is csukta őket.
Még csak fél 6. Aludhatna még egy kicsit. A másik oldalára fordult, ahol hosszas hánykolódások után végül reggel kilenckor megadta magát a nap első, bátor sugarainak, amelyek betűztek szobája ablakán.
Nem ült egyből fel, és kezdett el készülődni, hogy elérje az ötven perc múlva induló buszt, mint szokott. Inkább elmerengett egy kicsit, mi is vár rá az előtte álló napon. Munkaügyben beugrik Tamáshoz, utána valahol egy fagyi, aztán már megy is haza, a dolgára, hogy megfőzze az előző este már előkészített ebédnek valót. Utána, ha már minden kész, és ki is takarított, elmerülhet egy kicsit kedvenc hobbijában: az írásban. Estefelé pedig valamikor-mint minden nap, legalább egyszer-bejelentkezik hozzá telefonon barátja, Dani is.
Felsóhajtott. Vajon mindez elég érdekes lesz ahhoz, hogy elmesélje neki? Egyáltalán: érdekli még a fiút mindaz, amivel ő nap mint nap a fejét tömi, miközben neki sokkal, de sokkal pörgősebb az élete?
Stefi ledobta magáról a takarót, aztán a pizsamáját, és elindult az első „úticélja”, a fürdőszobája felé.
Talán nem. Talán megint csak egy pár perces villámbeszélgetésre lesz elegendő, ahogy szokott. Ő gyorsan ledarálja, mi volt, aztán a fiú mesél, amire ő reagálhat. Hiszen a legtöbb nap ez történik.
Stefi azonban ezen a reggelen elgondolkodott azon, vajon ennek tényleg így kell-e történnie. Hogy lesz-e változás. Hogy ő szeretne-e változást.
A felmerülő kérdésre-saját magát is meglepve-igennel felelt. Igen, akart változtatni. És fog is. Méghozzá ma este!
A hirtelen jött elhatározás kiült az arcára, egy mosoly kíséretében. Így a reggeli cicamosdás után felkapta a táskáját, még egyszer rávillantotta fehér fogsorát a tükörképére és már indult is a buszhoz.

Szia MissT,
Nem nagyon történik itt semmi, ezért a régi dolgokra is reagálok.
Lássuk, amit beküldtél! Szét fogom kapni, de nem azért, hogy bántsalak, hanem hogy segítsek. Becsszó!
Nem akarok stílusról, meg tartalomról értekezni, legyen csak a forma:

"Stefi kinyitotta álmos szemeit, aztán az órára nézve gyorsan vissza is csukta őket.
Még csak fél 6."
Na ez így tök jó. Ne írd a hatost számmal, de egyébként tök jó. Kinyitotta, becsukta, nyugtázta.

"A másik oldalára fordult, ahol hosszas hánykolódások után végül reggel kilenckor megadta magát..."
Itt egy mondatban három és fél órát ugrottunk, ez időzavart okoz az olvasóban, ilyet ne csinálj!
Olyan, mintha a másik oldalára fordulás, és a hánykolódás két egyforma dolog lenne. Pedig az első egy másodperc, a másik meg több óra.

"Nem ült egyből fel, és kezdett el készülődni, hogy elérje az ötven perc múlva induló buszt, mint szokott..."
Ne írj arról, hogy a karakter mit NEM csinál. Úgy képzeld el, hogy te vagy az olvasó minden érzékszerve. Amit leírsz, azt látja, hallja, érzi. Amit nem, azt nem. De ha arról írsz, hogy mi nem történik, akkor megtöröd a varázslatot, és az olvasó "kiesik" a történetből!

"...elmerülhet egy kicsit kedvenc hobbijában: az írásban."
Stefi gondolataiban vagyok, ő a nézőpontom, vele próbálok azonosulni. Senki nem gondol úgy a kedvenc hobbijára, hogy "kedvenc hobbim: az írás". Sokkal hitelesebb lenne, ha egyszerűen arra gondolna, hogy talán este marad egy kis ideje írni.
Ne akarj feltétlenül "szépen" írni. Inkább arra törekedj, hogy természetes, átélhető legyen az olvasó által! Az olvasó azonosulni akar Stefivel - ne nehezitsd meg neki!

"Estefelé pedig... bejelentkezik hozzá telefonon barátja, Dani is.
Felsóhajtott. Vajon mindez elég érdekes lesz ahhoz, hogy elmesélje neki?"
Fegyelmezetlenül váltogatod az igeidőket - jelen, aztán hirtelen múlt, utána rögtön jövő!
Tudom, ennek az az oka, hogy Stefi gondolatait is halljuk, a hátterét is megismerjük, és a pillanatnyi cselekedeteit is látjuk. De ezeket soha ne keverd össze, mert zavaró! Kerüljenek külön bekezdésekbe!
A sorrendjük sem mindegy, legyen valósághű! Előbb történjen valami, azután reagáljon Stefi, és csak azután gondolkodjon róla! (Ilyen sorrendi hibát itt nem találtam, csak ide kívánkozott...)

"Stefi... elindult az első „úticélja”, a fürdőszobája felé."
Ugyanaz, mint a kedvenc hobbija esetében: nem kell az extra magyarázat, pláne nem idézőjelek között! Legyen elég annyi, hogy elindult a fürdőszobába! De ez csak akkor megfelelő, ha útban a fürdőszoba felé történik valami. Ha nem, akkor inkább úgy írd, hogy kiment a fürdőszobába! Ha csak elindul, pláne egy ilyen közeli helyre, akkor az olvasó azt várja, mi fog történni odafelé menet. Ne okozz neki csalódást!

"A felmerülő kérdésre-saját magát is meglepve-igennel felelt."
Túl bonyolult, túl körülményes, megint csak nem egy valódi Stefihez illő gondolat. Az olvasó ebbe nem tudja magát beleélni. Tudom, hogy magamat ismétlem, de ez a legfontosabb. Egy pillanatra sem tekinthetsz el tőle!

Na ennyi, remélem felbosszantottalak annyira, hogy átírj MINDENT, amit eddig írtál... :)

Hello MissT, ez lenne a kriminek az első oldala? Mert ez így kalandtól, romantikusig bármi lehet... bármi még akár jó könyv is. A főszereplőt nem ismertük meg, nem tudunk róla semmit, a cselekményből sem tudunk semmit, a kirobbantó esemény most kellene következzen, pl: elindul a buszhoz és felrobban mögötte a ház.

Általam oly nagyra becsült "Tollforgatók", én is írtam egy kis szösszenetet. Remélem, még valaki jelen van ezen az oldalon és "darabokra szedi" az írásom.

"Mikor felébredt, már erősen tűzött a nap. Klári az órájára pillantott: -jesszus, pár óra és indul a gépem.
Gyorsan magára kapkodta az éjszaka hevében önálló életre kelt ruhadarabokat a földről. Talált egy darab papírt és írni kezdett, ami fölöttébb nehéznek bizonyult, hiszen mit is írhatna annak a férfinak aki, még ha csak arra az éjszakára is, de előhozta belőle a Nőt. Ledöntötte a körülötte húzódó falat és oly szenvedélyt szabadított föl benne, amit nem érzett soha azelőtt. Mikor végzett, az irományt gondosan a párnára fektette, melyen ez a két sor állt:

Péter, Köszönöm ezt a varázslatos éjszakát!
Klári

Órákig tudta volna még nézni a csodás testű férfit, de sietnie kellett. Pár perccel később kilépett a varázslatok házából, a rideg valóságba...."

Kathlyn kérdésére válaszolnék, mivel más nem válaszolt, bár egyáltalán nem számítok hozzáértőnek a témában.
Ez a pár sor számomra nyilvánvalóvá teszi, hogy ez romantikus regény lesz. Persze ettől még társíthatod más stílussal, pl.: fantasy, sci-fi, dráma stb. De mi olvasók, a romantikus regény elvárásaival nézünk rá, legalábbis így első látásra.
Vagyis azt vetíti előre, hogy ők még találkozni fognak, és a nagy kérdés, hogy együtt maradnak vagy sem?

Itt megjegyzem, hogy a romantikus regényeket sokan lenézik, de vannak helyek, ahol jól meg lehet élni belőle. Például Amerika, ahol a legtöbb Bestseller regény, romantikus. Én nem írok romantikus regényeket, de az nyilvánvaló, hogy ezekre a regényekre nagy kereslet van. Bár el kell ismerni, hogy sokukhoz nagyon olcsón hozzá lehet férni, és ha ilyen áron akarnád a regényedet értékesíteni, akkor, egyrészt ez kivitelezhetetlen, másrészt, valószínűleg te nem kapnál érte semmi pénzt.
De visszatérve a válaszomhoz: nem rossz kezdet egy romantikus regényhez.

Köszönöm a választ, már azt hittem, hogy megszűnt az oldal. Ez a szösszenet egy részlet a regényemből. Nem az eleje, inkább középtájon leledzik ez a bizonyos leírás. Tudom, hogy nem ez volt a feladat, de gondoltam hátha valaki leírja a hibákat amiket esetleg elkövettem. A regény műfaját nem igazán tudnám meghatározni, de végül is romantikusnak lehet titulálni. A kérdések amiket föltettél igencsak inspirálóak és érdekesek. Mik az elvárások egy romantikus regénnyel kapcsolatban? Nekem például a happy end, de szeretem a bonyodalmakat az elgondolkodtató kérdéseket, amiket boncolgatok. A fiatal, jóképű színész vagy a jóval idősebb híradós? Korkülönbség számít, nem? Mit gondolnak az emberek? Milyen kételyek vannak az idősebb férfiban? Miért pont én? Bocsánat, hirtelen föllelkesültem. Megyek is. Várom mielőbbi válaszod, véleményed.

Ez az oldal tényleg halott, de én még pár hetente ránézek, ki tudja miért. Lehet, hogy az oldal feltámadását várom.

Nehéz eldönteni, hogy melyik részt ragadjuk ki a regényből, hogy megmutassuk valakinek. Ez mindenkinek nehéz, nekem mindenképpen. Mert valami olyant kell választani ami felkelti az olvasó figyelmét, de ugyanakkor mégis az egész regényre jellemző, és mégis elég rövid ahhoz, hogy elolvassák. Ha egy fordulatot ragadunk ki, az sem biztos, hogy a regény többi része nélkül eléggé megállja a helyét. Például egy frappáns párbeszéd elég figyelemfelkeltő lehet, de nem biztos, hogy az egész regényre jellemző témáról szól, s akkor esetleg becsapjuk az olvasót... Vagy ha kiragadjuk a legizgalmasabb cselekményektől duzzadó részletet, a környezet és a háttérinfók nélkül, lehet hogy valami érthetetlen és zavaros képet kap az olvasó, amit nem tud hova tenni. Szóval visszatérve a részletre amit megosztottál, nekem nem tűnt elmélyültnek, filozofikusnak, cselekménydúsnak így kiragadva a környezetéből. Sajnálom.

Sajnálom mert tényleg nem jelenti azt, hogy ott a regényben ismerve a szereplőket, és a kiinduló problémát, a gondolatvilágot, ne lenne az. Lehet, hogy abban a környezetben nagyon jól működik. Lehet, hogy ha ismerjük őket akkor, ez egy nagy fordulópont, és nagyon kiélezett, és találó, hogy igazán jellemző részlet az egész regényre, sőt lehet, hogy igazán drámai fordulat és mély abban a környezetben, de így önmagában nekem nem jött át. Talán azért mert túl rövid volt ahhoz, hogy bármilyen kapcsolatom kialakuljon vele, és ezt meg lehessen ítélni.

Esetleg, ha gondolod, ossz meg egy másik, kicsivel hosszabb részletet is és akkor talán a kettő együtt egy átfogóbb képet ad. Vagy ha kimondottan az én véleményem érdekel, akkor hagyj egy üzenetet a honlapomon, mert azt gyakrabban megnézem. De felhívom a figyelmed, hogy csak egyszerű olvasói véleményt mondhatok, mert a szakmai hozzáértésem megkérdőjelezhető.

Sok sikert a regényedhez.

Sziasztok,
lehet hogy butaság egy olyan fórumba írnom, ahol az utolsó komment címe, hogy "Ez az oldal tényleg halott" :) De volt itt egy feladat, amit pár nappal ez előtt én is megcsináltam, s senki mással nem tudom megosztani a végeredményt. Úgyhogy most úgy döntöttem, hogy regisztrálok, s bemásolom ide:

"Kinyitotta a szemét, pislogott egyet kettőt, ekkor villódzva megjelent előtte a fénnyel teli ablak. Majd inkább jó szorosan visszahunyta a szemhéjait. Most két dologra kellett koncentrálnia: 1 ne nyissa ki még egyszer, mert a szemei valahogy önálló életre kelve ismét a villódzó fényt kívánták. 2 visszafogja a gerince alsó részéből induló s a nyakszirte felé törekvő ingert. Azt az ingert, ami reggelente szokott édes borzongással az ember hátán végig futni, majd hirtelen nyújtott karok formájában tör ki belőle. De a nyújtózást mégsem lehet ilyen könnyen visszafogni, s már a szemhéjai is felpattantak. De jó is magunktól kelni, s nem egy ébresztő óra visító hangjára.
Ez után nincs más hátra, mint kimászni az ágyból, gondosan odafigyelve,hogy a lábunk, ami először a talajt érinti az ne a bal legyen. Ő is így tett, miközben sebes gondolatokkal végigfuttatta a napi teendőket. 15 db. Már ha az ember darabszámra akarja felosztani. Akárhogy is számolgatta, ez pontosan 10-el több mint még tegnap este lefekvésnél volt. Éjszaka gyarapodott így fel? Az alvás nem tesz jót a teendőnk listájának - gondolta. Vállat vont, s úgy döntött inkább neki kezd, mint hogy az ezen való gondolkodással vonja el az időt.
(...) Úgy érezte vége, mára mindent megoldott, megcsinált, kipipált és elrendezett. Éjszaka volt, s a tevékeny ember kellemes fáradtságával tette le fejét a puha párnájára. 0 -mondta ki hangosan. - ennyi a holnapi teendők listája. Holnap pihenhetek.
Kinyitotta a szemét, pislogott egyet kettőt, ekkor villódzva megjelent előtte a fénnyel teli ablak. 10- villant be hirtelen. 10? - fel kell kelnie, most rögtön. Nincs apelláta. -Ó a francba, ez a bal lábam!!"

Utoljára a gimis tanárnőm értékelte a fogalmazásomat, így eddig nem sok véleményt kaptam az írásaimról.
Egyébként szuper ez az oldal, remélem újjá éled, illetve a leckék is nagyon motiválóak.
Köszi szépen!

Az ébresztő hangja fájdalmasan hasított bele az álmos, mozdulatlan, reggeli csendbe. Nimród, nagy erőfeszítések árán, addig nyújtózkodott, míg el nem érte a kis vekkert, hogy megszüntesse végre az irritáló zajt.
Mikor ezzel megvolt, nem maradt más hátra, mint visszabújni a jó meleg takaró alá, és ébren maradni. Ez utóbbival azonban akadt egy kis probléma, ugyanis az alvás gondolata túl csábítónak bizonyult, és magával ragadta a fiút.
Mikor legközelebb felébredt, már akkora világosság volt a szobában, hogy alig bírta nyitva tartani a szemét. Tehetetlenül tapogatózott éjjeliszekrényén, míg végül megtalálta szemüvegét és telefonját.
Megnézte az időt, és majdnem hanyatt esett - fektében. Nem akarta elhinni, hogy már fél nyolc elmúlt, és őt még nem ébresztette fel senki...

Az ébredéssel kapcsolatos élményeiteket, érdekesnek találtam. A téma választás szerint nem a legizgalmasabbak közül van, hiszen az álmos reggelt átélni sem éppen izgalmas, de ezeknek az írásoknak van potenciálja, nekem tetszett.

Az jutott eszembe róla, hogy egy ilyen novellás kötetet kellene összehozni, amiben különböző emberek leírják az ébredés küzdelmeit. Itt csak arra kellene vigyázni (vagy nem), hogy a gyűjtemény végül ne alvásra ösztönözze az olvasót, és ne altató mesék tárháza legyen.