Öt nyomós ok, amiért jó, ha a regényíró ismeri a forgatókönyvírás alapjait

Öt nyomós ok, amiért jó, ha a regényíró ismeri a forgatókönyvírás alapjait

1. A történetmesélésed pontossága

A filmdramaturgiára, a filmes cselekményvezetésre sokkal szigorúbb szabályok vonatkoznak, ezért, ha valaki ismeri azokat a törvényszerűségeket, amelyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy egy működőképes filmforgatókönyvet írjon, akkor a regénye cselekményvázának kidolgozásakor olyan előnyre tesz szert a többiekkel szemben, mint az a futó, aki a felkészülése alatt ólombetétes bakancsban rótta a kilométereket, majd, mikor megkapja a könnyű futócipőjét, szinte repül a salakon.

2. A karakteralkotásod pontossága

Mivel a filmbeli karaktereket valódi hús-vér emberek fogják megeleveníteni, ahhoz, hogy az írott anyagból mozi legyen, ezeknek a karaktereknek olyan alapvető követelményeknek kell megfelelnie, amelyek hiánya esetén komolyabb színész nem vállalja el az adott szerep eljátszását. Tehát, ezen a téren is sokkal szigorúbbak, de minimum kézzelfoghatóbbak az elvárások.

3. A dialógjaid életszerűsége

Más az élőbeszéd, és más az írói nyelvezet, ám amikor a szereplőink megszólalnak a regényünkben, a hitelesség szempontjából alapvető, hogy úgy beszéljenek, mint egy élő ember, és ne úgy, hogy kilométerekről süssön róluk: egy író adta a szavakat a szájukba. A forgatókönyvíró ezért tisztában van azzal, hogy a szövegéből rutinos színészeknek kell majd élő szituációt megjeleníteniük.

4. Összhang az olvasód elvárásaival

Ma már nehéz elképzelni, de százötven, kétszáz évvel ezelőtt a történetek döntően regények és novellák révén jutottak el az emberekhez. A mai olvasó viszont egy audiovizuális kultúrában él, így ha a kezébe veszi a regényünket, nem tudja függetleníteni magát az őt folyamatosan érő filmes és televíziós élmények tempójától, feszességétől. És az se elhanyagolható, hogy nem arra lesz kíváncsi, mi hogyan néz ki, mivel ezt az élményt ma már nem a könyvektől várja.

5. A siker nem ér felkészületlenül

Siker, és az azt követő áhított megfilmesítés esetén, nem leszünk kiszolgáltatottak a gyakran önjelölt filmes szakembereknek, akik – a tapasztalat azt mutatja – döntő többségben lenézik a regényírókat, és a saját filmes szakmaiságuk ürügyén megpróbálják megváltoztatni, saját képükre formálni azt a regényt, aminek dramatizálására megbízást kapnak. Ha mi magunk is ismerjük a filmírás alapjait, akkor ezt a problémát kilőhetjük.

 

Egyetértesz? Tiltakozol?

Írd meg hozzászólásban!

Hozzászólások

És milyen könyvet, olvasmányt ajánlasz, ami a legügyesebben, átfogóan írja le a dramaturgia titkait, alapjait?

Bár nem engem kérdeztél, tudnám ajánlani Syd Fieldtől a Screenplayt mint alapmű.

Krisz, én színházi dramaturgiai könyvekkel kezdtem, mivel először a színház csábított el, és csak azután a film.
Arisztotelész Poétikája, Bécsi Tamás: „A cselekvés lehetősége”, és persze az a klasszikus, amit Hollywood is használt évtizedeken keresztül: Egri Lajos: Drámaírás iskolája. -- én ezeken keresztül tanultam, és persze a színház és a film nem ugyanaz, de ugyanaz a műnem, ugyanaz a drámai minőség, és ugyanúgy csak egy kotta, nem kész mű. Ha tényleg érted a színház lényegét, akkor a különbségeket a filmmel egyszerű megtanulni.

Természetesen a bejegyzésben felvázolt összes elemről lesz szó 2015. március 22-én a fullfree workshopunkon. :-)

Puff neki! Már az előző Ákos-cikk üzenete elkapott (ösztönös-nem ösztönös...), mert a regény, melyet említettem már néhányszor (szerintem unjátok is), pont így készült. Az utolsó 50-60 oldalnál még nem tudtam, mi lesz a vége - na jó, sejtettem...:). Arról is írtam, hogy így közel a hetvenhez elég nagy kockázat egy nagyregénybe belefogni, mert ha egy pár oldalas novellát elront az ember, akkor kidobja, vagy dajkálgatja, átírja, stb. De egy kétszázötven gépelt oldalas kézirat, mely mögött rengeteg kutatómunka, még több vívódás, ügyetlenkedés, meg minden áll - hát... szóval azért azt lefiókolni, az már fájdalmas, és képes elintézni az önbecsülésedet rendesen. Asszem, szerencsém volt - kiadták, fogyogat. És amiért MOST megszólalok: Több olvasóm - általam személyesen ismertek és ismeretlenek - azt mondta, ebből jó lenne mozit csinálni. Meg tudom érteni őket, mert szerintem is :). A cselekmény a II. világháború idején játszódik, zömmel az akkori Szovjetunióban, és persze hazai földön. Háború, fogság, szerelem. Testi gyötrelmek, lelki viszontagságok, egy fiatalember kényszerű - felelősség-alapú - felnőtté-válása, stb. Ráadásul sok-sok tájleírás, csatajelenet, konfliktus, stb. Bevallom, nem vagyok biztos benne, hogy mindezeket meg kellett most írnom. Mindössze azért teszem, mert nem vagyok képes dönteni, akarok-e belevágni egy még nagyobb kalandba? Mert ez a játék már aztán tényleg nem babra menne! Az imént bütyköltem meg a WC-tartályt, és baromi jó érzés, hogy sikerült! Azért egy forgatókönyv, bizonyára nagyobb kihívás, és ha elakadok, nem hívhatom a szerelőt! Tudom, lehetnék kicsit pozitívabb, hiszen a regénnyel is a nulláról indultam. Ám csak egyetlen bicskám van, és ha az eltörik, lehet, nem lesz erőm sem, kedvem sem újrakezdeni. Hát ennyi. Karinthy szavaival élve: "elmondom(tam) hát mindenkinek..." Várom a köveket :).

Még csak annyit: épp tegnap dedikáltam egy példányt egy kilencvenkét éves veterán tüzérnek, aki ott volt a Donnál! Hihetetlen érzés! Hihetetlen!!!

Mi az a dolog, ami feltétlenül kell ahhoz, hogy valaki elkezdjen, és befejezzen egy regényt?
A válasz akaraterő.
Az ember pedig maga dönt arról, hogy mennyi akaratereje van. Lehet erről vitatkozni, de ez akkor is így van.

A cikk most is jó, a leírtak valóban nélkülözhetetlenek egy jó regényhez/forgatókönyvhez.
A baj az, hogy én úgy érzem, (sőt inkább tudom) hogy nem vagyok képes az összes pontot egyenlő színvonalon tartani az írásaimban. Hiába tudok mély, rengeteg személyiségjegyekkel rendelkező karaktereket alkotni, és hiába kavarognak jobbnál-jobb párbeszédek a fejembe, egyszerűen képtelen vagyok normálisan véggigondolni, és leírni egy történetet anélkül, hogy belefutnék egy nagyobb hibába.
Persze még bőven van időm, és ha sokat gyakorlok előbb-utóbb csak összejön. Az biztos hogy nem fogom feladni.

Ui: Szerintem egyébként forgatókönyvet sokkal könnyebb megírni, mint egy regényt, mert egy forgatókönyvnél sokkal kevesebb dologra kell odafigyelni, és leginkább a párbeszédeken van a hangsúly.
De mivel ezzel kapcsolatban zéró tapasztalatom van, így...

Matt, ez egy érdekes kérdés, hogy melyik a nehezebb, melyik a könnyebb. Gogol, Csehov és Bulgakov mindkettőhöz értett, de pl. Kosztolányi csak az epikához és a lírához, -- Olyan ez mint az a kérdés, hogy mi a nehezebb, a hosszútáv futó vagy az öttusázó dolga? ... Nehéz válaszolni, csak azt állíthatjuk bizton, hogy a futó gyorsabban fut, mint az öttusázó. A forgatókönyvíró azokat a dolgokat, amikben keményebb követelmények elé van állítva, jobban hozza, de a többiről lehet, hogy lövése sincs. Azokat az érzelmi élményeket, amiket az operatőr, a vágó, a színész, a zeneszerző és a rendező tesz hozzá a mozihoz, mind mind az írónak kell megadnia pluszban (!) az érdekfeszítő cselekményen és a szerethető, de minimum érdekes karaktereken túl.

Nem mások nevében szólok, csupán, a sajátom ez.
A cikk, nagyon elgondolkoztató. Volt egy öreg barátom, mindég azt mondta, ne szégyellj másoktól tanulni.
A cikket, megköszönöm az írójának. Eddig, nem gondoltam rá, csak leültem és leírtam, ami eszembe jutott. Szeretnék erről, kicsit többet is tudni, hiszen, másoknak is írom és szeretném, igazán olvasmányossá tenni. Még az első lépéseket teszem itt, de nem látom, hogy unatkoznék:-)))
Mindenkinek további sok sikert, magamnak, némi türelmet kérek:-)

könyvírás