Művészeti entomológia

Istenem! ― kaphat a fejéhez valaki a cím olvastán, és joggal, mert az entomológia azt jelenti, hogy rovartan, és vajon mi a fene köze van annak a művészethez?

A cím szellemes utalás akar lenni a könyvmolyokra, akik élet helyett csak könyveket lapozgatnak; elolvasnak száz könyvet, és írnak belőlük egy százegyediket; kivonulnak az életből, be egy elefántcsonttoronyba, nehogy bármi is megzavarja a nyugalmukat, amely véleményük szerint elengedhetetlen ahhoz, hogy párttalanok legyenek és tisztán lássák írásuk tárgyát.

De vajon mennyire megalapozott abban bízni, hogy az olvasók végtelenül megbocsátók az írók tévedéseivel szemben?

Mert a tévedés réme bizony ott van, ott kísért minden mondatban, amikor az író olyan területre merészkedik, ahol a valóságban sohasem járt.

Én magam (bár egyáltalán nem vagyok egy ideges típus) nyolc regényt dobtam ki a szemétbe, mert beleütköztem egy súlyos tárgyi tévedésbe. Olvasom a könyvet, majd az író megemlít valamit, amit én a gyakorlatban nagyon jól ismerek, és innen tudom, hogy ő meg nem, és akkora marhaságot írt, hogy egyszerűen felálltam a fotelből, kimentem a konyhába, és beledobtam a szemetesbe a könyvet.

Tévedni emberi dolog, mondják, és miért ne tévedhetne egy író? Azért nem, mert nem. Egy író véges számú témáról, szereplőről, eseményről, szakterületről ír, konkrét dolgokról, és ha nem képes elvégezni a házi feladatát, vagyis utánajárni MINDENNEK, amiről ír, az bizony dühítő. És nem is kicsit.

Egy írónak tehát saját, jól felfogott érdeke, hogy arról írjon, amit ismer. A tárgyi tévedéseket nem könnyű megbocsátani, és egyetlen tévedés megkérdőjelezi a könyv összes állítását, még azokat is, amik biztosan igazak.

Vettem egyszer egy szakkönyvet a késekről, amit szakreferenciának akartam használni az íráshoz. Olvasom a könyvet, és épp az egyik gyártóról írnak benne, aminek az a szokása, hogy a pengét felhevíti, majd hirtelen lehűti „-350 Celsius fokra”... Micsoda? Mínusz 350 Celsius fok? Az abszolút nulla fok csak -273,15 Celsius fok! Hogyan lehetséges az, hogy az egyik késgyártással foglalkozó cég, alacsonyabb hőmérsékletet ért el? Természetfeletti eszközöket használnak???

És ez az apró elírás a számot illetően, azt eredményezte, hogy a könyvben szereplő ÖSSZES információ bizonytalanná vált, a könyv pedig használhatatlanná.

Egy regénnyel ugyanez történik: elég egy hiba, amit az olvasó észrevesz, és az egésznek lőttek, az íróval együtt.

Nagyon is elvárt tehát, hogy az író arról írjon, amit ismer a valóságban. Ha olyan területre téved, amit nem ismer, akkor kutasson, szerezzen valós információkat és tapasztalatot, azaz: végezze el a leckét.

A könyvmolyok nem írók és nem művészek. Az olvasók megbocsátására apellálni vérlázítóan amatőr és szánalmas dolog.

Az előkészületek, az anyaggyűjtés, a házi feladat elvégzése része az írói mesterségnek. Kihagyni nem vétek, hanem bűn.

Hozzászólások

Emlékszem, egyszer egy könyvben egy akkora, de akkora badarságot írtak, ami annyira mérgesített, hogy letettem a könyvet. Pedig nem szokásom, de ez már sok volt. Azóta nem olvasom a szerző könyveit.

Egyszer olvastam egy re... izét. Volt benne egy mondat: "Kirobbantak a férfiasságából a spermiumok!". A kezemből meg a könyv robbant ki.

Gyűjtögetés, házi feladat

Ezzel nem értek tökéletesen egyet. A regény - általában - fikció. Legalábbis nálam. Dan Brown-t is szinte megtapsoltam, amikor egy interjúban közölte, hogy nem kell készpénznek venni minden betűjét annak, amit leírt. Kutatott, anyagot is gyűjtött rengeteget, de nem tankönyv, amit közreadott. Pont. És mindenki úgy érti, ahogy akarja.
Persze, ha közelebb áll a valósághoz, könnyebben elképzelhető a cselekmény, jobban látható a történet "filmje". De ennyi éppen elég. Egy szórakoztató, kikapcsolódós műfajnál meg pláne.
Nyilván egy használati útmutatóban bosszantana, mi több, dühítene, mert nem tudnám az adott dolgot rendeltetésszerűen használni. De a regénynek mi is a "rendeltetése"? Kikapcsol, szórakoztat, elmenekít a szürke hétköznapokból.
Vegyük például a manapság oly "divatos" vámpír-irodalmat. Bram Stoker Drakula című könyve egészen pontosan leírta, hogy mivel lehet a vámpírt megölni. Kereszt, karó, ezüst, fokhagyma, szenteltvíz, és a napfény, csak hogy a legismertebbeket említsem. Mi van ma? A filmeken a vámpír nyakában kereszt himbálózik, ugyan nem napozik, de már nappal is ki tud menni a "fényre", ha borult az idő, az ezüstöt meg kiveti magából a szervezete...

Tehát nekem a magam részéről a hajam hullik attól, ha valaki egy regényben minden betűből a valósághűséget hiányolja. Olvasson mást, olyat, amiből a tárgyi tudását gyarapíthatja.

nincsen?

És mi van az írói szabadsággal? az már nem is létezik? mi van akkor ha ő direkt azt akarja írni, vagy leírta valamelyik mondatában, hogy nem minden úgy lesz mint a valóságban mert... és te vagyátfutottad, vagy nememlékszel? erre nem is gondolsz? Petőfi bezzeg írhatta Walesi helyett azt hogy velszi, és igen, tényleg így írta, jól emlékszem!lehet hogy azért látom így, mert fiatal vagyok(13) de vannak elképzeléseim a dolgokról

De, van

Persze, hogy van írói szabadság, de ahhoz, hogy azt írhass le, amit csak akarsz, ahhoz előbb az alapokat kell elsajátítanod, megtanulnod helyesen írni, stb. Ezért irattatnak a kisiskolásokkal olyan fogalmazásokat, amelyekben a tanítók figyelnek az ilyen kis kilengésekre, hogy később ne legyenek belőlük vadhajtások.

Egyébként pedig, bármennyire odavagy az írói szabadságért, nem kell mindig mindent átkölteni. Például, hogy Petőfi követte el azt a csúnya helyesírási hibát A walesi bárdokban*, mikor köztudott, hogy Arany János volt az.

*Hozzáfúzendő, a Wales - így írva - idegen szó, de ha már ragozzuk, akkor jövevényszó, és így helyes a velszi, fonetikus írásmód. Szóval Arany mégsem vétett szarvashibát. Hidd el, ő jobban értett ehhez, mint te.

Saját világ

Szeretnék egy könyvet írni, de csak magamnak. Szórakozásból. Ha jutalomért, jó jegyért, elismerésért írok, akkor az öröme elvész...
Persze aki az írásból él, és élvezi, azt is megértem, de egyenlőre 14 évesen nincsenek ilyen céljaim.
Itt azt olvastam, hogy egy könyvben nem lehet tévedni. Ebből kifolyólag a valóságról nem sokat tudnék írni. Épp hogy elballagtam az általános iskolából, még egy hete sincs. Nem ismerem az életet. Mit lehet ilyenkor tenni?
Erre szeretnék választ kapni: ki tudok alakítani egy saját világot?
Egy alapötlet befészkelte magát a fejembe. Nem tudok megszabadulni tőle. Akármit csinálok, mindig arra gondolok. Hogy mire, azt most nem írnám le.
Amit elképzeltem, azt nem tudnám "beültetni" a létező világba, így kitaláltam egy másikat. Van hozzá térkép, minden el van rajta nevezve, a történet magvait elhintettem, és kezd formálódni a szereplők jelleme, külseje...
Ebben a világban nincsenek óriási változtatások. A megalkotására csupán azért volt szükség, mert még fiatal vagyok. Nem tudhatok mindent a körülöttem zajló dolgokról. Sok mindent nem értek.

Röviden: Ha egy elképzelt világban járok írás közben, úgy is lehet jó a történet?
És még egyszer leírom: nem fontos, hogy a történetem másnak is tetsszen, csak szórakozásból írok. (De azért jó lenne tudni azt, hogy kiröhög-e az öcsém, ha elolvassa, és felteszi-e az internetre, hogy cikizzen.)

És még valami, amiért nem a valóságban fognak élni a szereplőim: nem vagyok jó földrajzból. Nem ismerem jól a távolabbi tájakat. Nem tudom, hogy hogy néz ki egy távolabbi hegy, nem ismerem a rajta növekedő fákat, az ott eredő patakokat, az állatoknak menedéket nyújtó barlangokat...
Amit alkotok, az nem játszódhat csupán egy kisvárosban, ahol élek - még akkor sem, ha csak magamnak írom.
Egy olyan városka van, amit jól ismerek - ezért csak az itteni dolgokról tudnék valóságot állítani - már ami a részleteket illeti. És így nem lenne nagy élvezet - legalábbis számomra - az írás...

A Te világod

Kedves Bannkari!

Elolvastam aggodalmakkal, némi félelemmel vegyes bejegyzésedet, s bár magam se vagyok író, szeretnélek biztatni. Írd le bátran, amit elképzeltél, ne törődj vele ciki-e vagy sem. Magadnak írsz, magadból írsz. Ezt sajnos nem tudom ennél jobban megfogalmazni. De remélem így is megérted.
Az ötlet, ami megfogant benned mindenképpen leírható, és ne félj megtenni az első lépést/tollvonást, billentyű lenyomását/. Azért biztatlak így ismeretlenül is, mert soraidban megfogott valami, amit legnagyobb bánatomra fiataloknál nemigen tapasztalok.
"Nem tudom, hogy hogy néz ki egy távolabbi hegy, nem ismerem a rajta növekedő fákat, az ott eredő patakokat, az állatoknak menedéket nyújtó barlangokat..."
Ez a mondatod. Szerintem tudod, hisz leírtad. Csak bátorság, és minden jót kívánok Neked.

Szerintem ez nézőpont kérdése is. Például, ha egy tizenéves diák a(z egyik) főszereplőnk, és a történetben ,, olyan területre téved, amit nem ismer", és az író sem, akkor írhatjuk úgy, hogy az ő feltételezése szerint, vagy hogy mások beszélgettek róla, de csak annyit értett meg belőle, hogy mechanika, ami talán a mechanikus kölcsönhatással van kapcsolatban, amely mozgásállapot változást eredményez.
Ha egy ilyen ismeretlen témát valaki tudományos igénnyel akar taglalni, az már tényleg bűn.
Szerintem az írás előtt a kutatómunka létszükséglet. Ha valaki nem végzett előtte kutatómunkát konkrétan, az élettapasztalatai is annak számítanak.
Ha egy ismeretlen világról akarunk írni, akkor is kell kutatni. Az agyunkban.
Például, én első hosszabb írásomat egy másik bolygón, sőt, egy másik csillagrendszerben szeretném elkezdeni. (Elkezdeni, ki tudja, talán ideutaznak majd egyszer a szereplők a Földre. Talán majd egyszer.) Egyszerűen nem tudom csak úgy elkezdeni. A bolygó típusát, kontinenseit, éghajlatait, országait, politikai helyzeteit még ki kell találnom, hogy legyen valami alapköve is ennek az egésznek. Ha csak úgy elkezdeném, hogy majd csak lesz belőle valami, abból nagy valószínűséggel összecsapott munka lesz, pl. egy előzőleg polgári országnak megírt országban a főszereplő találkozik egy földesúrral, aki felajánl neki pár ingyen jobbágyot a birtokára.
Az ilyen létfontosságú elemeket vagy le kell valahová külön írni, vagy fejben megtartani.
Ez csak egy vélemény. Kíváncsi lennék, hogy azok az írók, akik írtak már kitalált bolygóról könyvet, és idősebbek nálam, azok így csinálták-e, vagy csak jött az ,,ihlet" és elkezdték írni-írni-írni...

könyvírás