Az írói siker

Könnyű érzelmileg tönkremenni és szakmailag kiégni, ha nem vagyunk tisztában néhány dologgal, ami sikeressé vagy sikertelenné tehet minket. Az írók, mint a művészek általában, hiúak és túlérzékenyek. Elég egy apró félreértés, és kisiklik az életük.

Tudom, mert átéltem.

Az egyik legfontosabb tudnivaló az írói pályával kapcsolatban, az, hogy mi az írói siker? Elsőre ez egy értelmetlen kérdésnek tűnik, mert olyan könnyű rávágni, hogy a példányszám a siker mutatója.

Ötvenezer példánnyal a hátam mögött bukott írónak éreztem magam, és szemlesütve jártam. Amikor hallottam, hogy a Harry Potter 25 millió példányban kelt el, akkorának éreztem magam, mint egy kockacukor. Hol vagyok én ettől...

A millió példányszámos sikerek elmaradását a saját hibámnak, a saját alkalmatlanságomnak, a saját kudarcomnak fogtam fel, amelyért egyes egyedül én vagyok a felelős. Az okot pedig abban láttam, hogy pocsék író vagyok, akinek szemét és kizárólag szemét kerül ki a kezei közül.

Megjelent az első könyvem, és elfogyott tízezer példányban. Legszívesebben fejbe lőttem volna magam egy .357-es Magnummal. Aztán jött a második regényem. Az sem fogyott el egymillió példányban – én pedig egy .44-es Magnumról álmodoztam. Majd megjelent a harmadik regényem... És én szerettem volna egy .50-es kaliberű géppuskával szilánkokra lőni a fejem.

Éveken át őrlődtem a komplexusaimmal, mert azt mondta nekem egyszer egy könyvkiadó, hogy „Jó bornak nem kell cégér. Ha jó a könyv, a piac felszippantja”.

Éveken át orosz rulettet játszottam az öngyűlölet démonával, és ha láttam volna másik utat, otthagytam volna az írást, hogy elmenjek valami olyat csinálni, amihez értek valamelyest. De egyszer fel kellett ébrednem. A felébredés pedig nehéz és fájdalmas lehet, de a rémálmoknál minden szebb.

Ahhoz, hogy kideríthessük, mi az írói siker, tudnunk kell, hogy mi az író feladata. Az író feladata az, hogy kitaláljon egy jó sztorit, és azt jól megírja. Működő regényt kell írnia. Egy regény pedig akkor működik, ha megfelel az alábbi követelményeknek:

  1. azok többsége, akik szeretik az ilyen típusú sztorikat, élvezettel olvassák végig
  2. nem érzik időpocsékolásnak az olvasást
  3. miután befejezték, keresik az író további könyveit
  4. és ajánlják másoknak a regényt.

Az író dolga, hogy MŰKÖDŐ regényeket írjon, ez az író feladata, és nem más.

A marketing nem az író dolga, mert a marketing nem része az írói mesterségnek. A dramaturgia része az írói mesterségnek, a stilisztika is része, a karakteralkotás is része, az anyaggyűjtés is a része. A terjesztőkkel való tárgyalás nem része. Az interjúk leszervezése sem. A marketing sem.

Az, hogy a jó bornak nem kell cégér, egy baromság. Az, hogy ha a könyv jó, a piac magától felszippantja, még nagyobb baromság. Egyszerűen nem lehetséges. Hogyan tudna valamiről piac, ha nem hallott róla?

A regényeimről a neten fellelhető kritikák és vélemények, valamint a kiadómba beérkező levelek több mint 95 százaléka szerint működő regények. Mégis bukott írónak képzeltem magam, és sokat gondolkodtam azon, hogy más pályát kellene választanom. Néha tényleg golyót röpítettem volna a fejembe.

Tegyük félre az érzelmeket, és lássunk tisztán. Az író munkája akkor kezdődik, amikor az olvasó elkezdi olvasni a regényét. Csak ekkor kezdődik az ő munkája. Ami előtte van, az a kiadó feladata. A kiadó dolga eljuttatni a könyvet az olvasó kezébe, a kiadó feladata tudatni a világgal, hogy az írónak megjelent a regénye.

Az író sikere az, ha az olvasói szeretik a sztorijait. A példányszám a kiadó sikere.

Ahhoz, hogy megoldhassunk egy problémát, pontosan kell tudnunk, hogy mi is a probléma. Ha egy írónak szeretik a könyveit, de a példányszámok alacsonyak – teljesen mindegy, hogy miért azok –, akkor fel kell fognia, hogy rossz kiadót választott.

A legjobb, amit tehet, hogy tovább áll.

Ha egy kiadó egy jó könyvet nem tud kelendővé tenni, akkor dilettáns, és nincs helye a szakmában.

Hozzászólások

Országomat egy kiadóért

Mondjuk abban biztos vagyok, hogy a problémákat meg lehet oldani. Kellő törődés és szakértelem kell hozzá, de szerintem minden problémát meg lehet oldani. Előbb-utóbb. A kiadók pedig épp a törődést és a szakértelmet szokták kispórolni. És akkor jönnek a közhelyek: az internet miatt van, meg a mozi miatt! Már senki se olvas! Stb.

Hm.
Az internet az, ami új reménnyel szolgál a megismeréshez. Inkább ajándék, mint átok.

Szerintem pedig az emberek szeretnek olvasni. Akárhány könyvesboltba bemegyek, mindig ott van egy csomó ember. Csak akkora nagy a választék, hogy kevés figyelem jut egy-egy könyvre. Azért jó az internet, mert ott, ha megtanulod a módját, ismertségre tehetsz szert egy bizonyos körben. És regényt az ember nem a képernyő előtt ülve olvas. Este magára húzza a paplant, vagy álmos vasárnap délutánonként a fotelbe kucorodik vele. Én nem félek attól, hogy a regényt leváltaná az internet meg a mozi. Csak attól "félek", hogy rengeteg jó regény van, de persze azért "félek" ettől, mert így az enyémet sem olyan könnyű észrevenni :-)

Bevallom, engem nem nagyon érdekel az, hogy olvasnak-e az emberek, vagy sem. Ebben az ökonomizált világban nem is várhatjuk el tőlük. S véleményem szerint ez a jelenség sajnos nem csupán végzettség függő. Ülj le beszélgetni egy értelmiségivel, s próbálj meg érdeklődni, hogy mit olvasott az utóbbi egy évben? Szomorú tapasztalatokra fogsz szert tenni. Legtöbben televíziót néznek, esetleg újságot olvasnak, igaz ott is inkább a televízióból már jól ismert celebekről szóló álhíreket. Ha én írnék, megpróbálnám inkább jól érezni magam írás közben. Hemingway módszere például az volt, hogy többnyire akkor hagyta abba az írást, amikor tudta, hogy másnap mivel fogja folytatni. Ha én írnék, elképzelném magamnak az ideális olvasót, s arra törekednék, hogy neki tessék az írásom. Ő lenne a szellemi társam, a barátom, gondolatban vele beszélném meg: hogyan tovább? Hogy miért beszélek feltételes módban? Mert jelenleg nem írok. Miért? - kérdezhetnéd. Mert nekem biztatásra van szükségem! Nem sok ember biztatására, csupán egy emberére, s ha neki tetszik az írásom, minden oké!

Ne bízz meg egy emberben

media 97. Sokan érzünk, vagy éreztünk már hasonlóan. Honnan tudod, hogy ha van egy olyan ember aki biztat, hogy őszintén gondolja? Mi van akkor, ha megromlik a szerelmi, baráti, vagy csupán olvasói jó viszony köztetek? Akkor abbahagyod a félig kész írásod? Inkább bizonyítsd be annak az egy embernek, hogy te vagy a király, és magasról teszel rá, hogy elfordult tőled!

Nem tudom, hogy őszintén gondolják-e a biztatást?

Nem tudom, hogy őszintén biztat-e, aki biztat, ha biztat. Egyszerűen azért nem, mert igazán még senki sem biztatott. Én meg nem vagyok magamutogató típus. Folyóiratokban, antológiákban megjelent írásaimmal, verseimmel nem rohantam soha körbe az ismerősöket. De mondd - persze számos példa van az ellenkezőjére - belevágsz-e egy ismeretlen hónapokig, esetleg évekig tartó "kalandba", ha nincs aki biztasson? Reményt adjon, a mindenit, hogy továbbra is két lábon állsz a Földön, van még valami a fejedben a káposztalén kívül is. S majd a következő... Vagy mit tudom én!(Kivéve, ha eleve magányos farkas vagy.) Persze ha már beleöltél egy nagycsomó munkát(?) /sic! - a nemzés mindig örömteli aktus!/ a "gyermekedbe", biztosan nem hagyod abba az alkotást, bosszúból, akármiből, de igyekszel világra hozni őt.
S hogy király leszel-e?
Őszintén mondom, engem nem különösebben érdekel, ha úgy érzem, hogy a képzeletbeli olvasóm igényeinek megfelelek!

Szeritem, ha a személyes ismeretségi körödben nincsen olyan ember, aki őszintén biztatna, akkor nagy lehetőség az internet. Lehet készíteni saját honlapot, vagy csatlakozni egy írogató társasághoz, akik véleményezik egymás írását. Persze, előnyei és hátrányai is vannak, de hát az mindennek van.
De néha egy-egy "Várom a folytatást!" bejegyzés, mindenképp kedvcsináló lehet. :)

Kedves Éva!

Te tudsz esetleg ilyen írogató társaságot?
Szakmámat tekintve könyvelő vagyok s elég sokat forgok a számokat kedvelő kollégák között. Bevallom, szívesen töltenék több időt a betűkkel is jó kapcsolatot ápoló emberekkel, illetve örömmel kommunikálnék Velük. :)

Én úgy látom, hogy nincs egyetlen társaság sem a neten, ahonnan értelmes kritikát lehetne kapni. Elég sokat megnéztem már. Majdnem mindenhol az a helyzet, hogy a belső klikk gátlástalanul dicséri egymás szövegét. (Többségében bugyuta, ordítóan amatör szövegeket.)
Nincs ezzel baj, hiszen csak hobbiból írnak, de éppen ezért a véleményük használhatatlan.

Tudomásom szerint Vámos Miklós az egyetlen, aki hajlandó minden beküldött novellát véleményezni, és ő valóban egy elismert iró. Sajnos, a véleménye ritkán haladja meg az egy mondatot, így azzal sem mész sokra.

Aha. Szóval elkelne a bíztatás....
Nekem is!!!!!!!

Szerintem aki biztatásra vár az nem elég elkötelezett ahhoz, hogy bármikor is művész lehessen belőle. Sajnálom kegyetlenül hangzik, de megmagyarázom miért gondolom így.
Az alkotó művészek meg nem értett emberek, nem csak azért mert körül veszi őket a kreált mítosz, hogy ő valami különleges képességgel rendelkeznek, és beszélni tudnak valami transzcendens valóságbéli múzsával, hanem azért is mert az emberek ragaszkodnak a meghozott döntéseik helyességéhez. Nézzük meg, hogy hány kreatív, alkotó gyerek létezik és hány felnőtt. Nos, elárulom, hogy korral csökken a számuk. Hova lesznek az alkotó emberek mire felnőnek? Meghoztak egy döntést. Így gondolkodtak: A művészi pálya kiszámíthatatlan, és nem garantált jövedelmű. És feladja. Olyan helyen dolgozik ahol tudja, hogy azért egy hónap munka után fix jövedelem jár. Ha egy gyerek beállít az előbb felvázolt szülőhöz otthon, hogy ő művészi pályára akar menni, Támogatni fogja? Nem! Hiszen ő is lemondott róla és meg is tudja magyarázni hogy helyesen tette, hiszen most van... ami másképp nem biztos lenne. Hinnie kell, hogy helyesen dönött, hiszen erre épült rá az élete. Nem másíthatja meg... Tehát nem fogja biztatni! Ugyan így a barátaink, ismerőseink stb. sem. Idegeneket persze könnyű támogatni, mert nem érdekel, hogy sikerüle neki. Aztán ha nem jár sikerrelelmondhatják, hogy lám ott volt az az xy-on és neki sem jött be, de jó hogy én tisztességes munkát vállaltam. Mert pontosan ezt a, (tisztességes) szót fogják használni.
Nos aki alkotó művész akar lenni ezt a megítélést kapja. És valljuk be őszintén, mi mint olvasók, ha találunk egy jó könyvet és magával ragadnak a karakterek és a cselekmény, nem érdekel, hogy az író milyen lelki állapotban van. Milyen az önértékelése? Kit érdekel? A mi könyveink olvasói mitől lennének mások? Nem tudja milyen lelki válságokkal küszködsz. Csak szereztél neki néhány jó percet, órát. Tehát nem áll neki téged biztatni. És ha végül rengeteg munka után sikerrel jársz és összehozol valamit amit az ismerősök orra alá dörgölhetsz, akkor sem fogják beismerni, hogy tévedtek, és elismerni a munkádat vagy támogatni. Azt fogják mondani, hogy szerencséd volt. Azért, mert ők más döntést hoztak, és már nem mernek változtatni rajta.
Tehát ha az ember művész akar lenni azt saját maga miatt csinálja. Persze az ember időnként elbizonytalanodik, és jó lenne egy pozitív visszaigazolás, hogy helyesen döntöttünk... De nem szabad valaki másra hagyatkozni és függeni tőle...(Legfeljebb a hasonló pályán mozgó személyek tudnak nekünk segíteni kimozdulni a bizonytalanságunkból, akik hasonló problémákkal küzdenek.) Mert mindenki maga választja ki a saját útját, hogy mi akar lenni. Ha író akarsz lenni akkor tegyél meg mindent, hogy az legyél, és ne várd, hogy majd egyszer jön valaki aki felfedez és biztat, és rajong, és jön páncélban és fehér lovon és legyőzi a sárkányt és megküzd helyetted a te álmaidért.
Nem állt szándékomban kioktatni senkit. Csak az elmúlt néhány évem tanulságát próbáltam leszűrni, és megosztani veletek.

Hú ez jó hosszú hozzászólás lett! Bocsi

De, olvasnak

Az emberek igen is, olvasnak. Vegyük csak valamilyen ünnepet, születésnapot vagy akár a karácsonyt. Bármelyik karácsonykor betérek egy könyvesboltban, hatalmas tömeg van ott. Én pillanatnyilag több fórumon is fönn vagyok, ami csak könyvekről van szó! Ha már csak a mostani világot nézzük, az árak eléggé felszöktek, és nem mindenki engedheti meg magának ezt. De aki igazán szeret olvasni, az ezeken a fórumokon betudják szerezni azokat a könyveket, amiket szeretnének. Beszélek itt régiről, újról vagy akár vámpírosról, ami mostanában elterjedt. Én csak azt tapasztalom, hogy elég sokan olvasnak. És nemcsak nálam idősebbek, hanem velem egykorúak, és fiatalabbak is.

Én olvasok tisztelettel. Sokat és régen, ezzel nincsen baj.

De kitalálni figurákat, beszéltetni őket...na ezzel csak mostanában próbálkozom, mert idáig (mint az említettem volt) töméntelek blogot írtam, de az egy másik 'műfaj'.

A blog reakció egy megtörtént eseményre vagy meglévő szituációra.
Valaminek a boncolgatása ami már létezik.
Az írás klasszikus módja viszont az ha mi magunk találunk ki eddig nem létező figurákat és megpróblájuk életre kelteni őket...na ez sokkal nehezebb.
Nekem legalábbis.

Kiadó vagy digitális nyomda?

Beküldtem az egyik kéziratomat abba a kiadóba, akik elég sokat hirdetik, hogy kéziratokat várnak (itt az oldal tetején is meg szokott jelenni ez a hirdetés :-) Jó pár hétig rágcsálták, aztán közölték, hogy tetszik nekik, kiadnák, küldik a feltételeket. Jött is egy terjedelmes csomag, az előző két katalógusukkal, szerződésekkel, és egy részletes magyarázattal, hogy mi mit jelent, mit vállalnak. A leírás azzal kezdődött, hogy amióta könnyű lett a nyomtatás, és kis példányszámban is ki lehet adni könyveket a digitális nyomdákban, azóta ezek elkezdték magukat kiadóknak nevezni, pedig nem is azok, csak nyomdák.

Bezzeg ők minden kiadói tevékenységet vállalnak, írták a prospektusban, és felsorolták, hogy miket. Beszéltem velük telefonon is, hogy tisztázzak mindent. A nagy könyvkereskedőkhöz "természetesen" csak bizományosan tudják bevinni a könyvet, ha azok kérik (!). Van egy sajtólistájuk, oda küldenek egy-egy tiszteletpéldányt, hátha írnak róla. Kiviszik a könyvkiállításra. Beajánlják az internetes könyvkereskedői oldalakra. Ennyi.

Az "írói költséghozzájárulás", amit kérnek, első ránézésre rendben levőnek tűnt, aztán számolni kezdtem és rájöttem, hogy velem akarják kifizettetni a teljes gyártást. Nem ők kockáztatnak, mint kiadó, még csak nem is közös a kockázat, hogy én is tegyek hozzá, nem. Csak én kockáztatok, mert minden általuk elvégzett munkát kifizettetnek velem, viszont minden eladott példány után ők is kapnak részesedést, sőt, "természetesen" többet, mint én. Azaz ez nekik talált pénz, én pedig még örülhetek, ha visszakapom a belefektetésemet.

Valahogy nem így képzeltem el egy kiadó munkáját... Ez semmivel sem jobb, mint egy digitális nyomda, sőt... Akkor már maradok a magánkiadásnál.

Nem hiába szólt az a Jogdíjak magyarországon c. cikk erről, hogy itt a magánkiadás az egyetlen út. Érdekes ez a kiadósdi dolog, olyan, nagyon ellentétes az egész... Mintha az kapná a pénzt, aki nem dolgozik érte, csak egy picit, aki pedig rászolgálna, elmehet szépen tovább keresni a "székbenülőkattingatókra", mert kb ennyi a dolguk egy ilyen kiadónál.

Ízléstelen!

Ha jól számolom, négy antológiában jelentek meg verseim. Természetesen velem is kifizettetek mindent, amit akartak. Cserébe kaptam néhány kötet könyvet. Azt is felajánlották, ha náluk jelentetem meg az első kötetemet, akkor az milyen kedvezményes lesz. Nos ezért ment el a kedvem a publikálástól, nem elég hogy dolgozom a könyvvel, bármilyen örömmel is teszem(!), még a költségeket is fizessem ki, de lehetőleg még profitot is hozzak. Ebből azt a következtetést vontam le, ha van pénzem, bármilyen fércművet megjelentethetek. Nos ehhez én egyáltalán nem akarok asszisztálni, inkább maradjanak a fejemben, vagy íróasztalomban az írásaim, a gondolataim!

Indok az írásra

Még csak épp, hogy fél órája regeltem be ide. Nem írtam még soha semmit, csak olvastam, rengeteget. Persze azért vagyok itt is, mert szeretném, ha saját munkám által mások szemében is ugyanaz látszana, mint az enyémben amikor olvasok egy jó könyvet.
Végigolvasva a e beírásokat egyből a minap hallottak jutottak eszembe. Egy nemrég elkészített globális felmérés eredménye az egyes országok általános pesszimizmus szintjéről a következő eredményt hozta: Magyarország a 174. helyen végzett a 176-ból (az utolsó a legpesszimistább). A mögöttünk lévő két országban, ha jól emlékszem polgárháború volt/van. Mivel az előttem szólókkal ellentétben én még nem publikáltam semmit, nem zötyögtem végig azokon a rögös utakon, amik csökkentik, vagy elveszik a kedvét az embernek az írástól, természetszerűleg nehezen értem meg ezt a pesszimista hangulatot. Az viszont kitűnik a hozzászólásokból, hogy vagy az alacsony olvasószám miatt, vagy a kiadók miatt, vagy a szellemi támogatottság miatt aggódtok a legtöbben. Ezzel kapcsolatban jutott eszembe, hogy tisztában vagytok mindannyian azzal, hogy miért írtok? Szerintem nem mindegy, hogy azért írsz, hogy pénzt keress vele, vagy írsz, mert szeretsz írni és mellesleg pénzt is kereshetsz vele. Utóbbi esetén maximum azoknak a pesszimizmusát tudom megérteni, akiknek valamiért nincs meg a szellemi támogatottságuk, amit elvárnának ahhoz, hogy írjanak és keresik az utat. Ha nem erről van szó, akkor nem biztos, hogy az írás a legfontosabb számodra, hanem a pénzkereset az írással, viszont így már át is csoportosítottad magad az első kategóriába.
Aki elsősorban a pénzkereset miatt ír, annak persze szembe kell néznie a szakma problémáival, de ez melyik más szakmánál nincs így?
Most persze okoskodhatok itt, gondolom valamennyien az arany közép utat keresitek, de fejlődni és az ideális elképzeléseinket elérni szerintem nem azzal lehet, ha leírjuk mi nem működik, hanem ötleteket adjunk egymásnak, hogy mi az ami igen. A pozitív dolgok inspirálják az embert, a negatívak nem. Más a panasz és más a probléma leírása, amire megoldást javaslunk.

Végre egy értelmes hozzászólás. Halleluja :)

igazad van

Azzal a kiadóval én is felvettem a kapcsolatot, és náluk jelent meg az első könyvem, de azt hiszem, soha többet nem küldök nekik kéziratot. A könyvem 144 oldalas, és drágábban adják, mint máshol egy hat-hétszáz oldalas könyvet. Nem vettem igénybe egyéb szolgáltatásaikat, hiszen ilyen áron nem számít, mennyire reklámozzák, senki nem venné. És nem is várom el senkitől, hogy hagyja magát kirabolni a kiadó által, a helyükben én sem venném meg. Inkább kölcsönadom az olvasóimnak a könyvem, és eddig mind oda volt érte.

Közérdekű közlemény könyvvel már rendelkező szerzőknek

Elnézést kérek az üzemeltetőtől, ha ezt nem szabad.

Mindazoknak, akik már túljutottak a könyvkiadás útvesztőjén, kezükben a kiadványuk, és nem tudják, hogyan tovább, egy ingyenes portál: http://konyvmustra.freewb.hu/

Indok vagy nem indok

Megtréfált a rendszer.
Válasz Satyi "Indok az írásra" című hozzászólására:

Ha még valóban nem írtál semmit, nem tudhatod, mi visz rá valakit az írásra. Ez elsősorban szerelem, bár biztosan vannak, akik csak a pénzért csinálják (de őket nem ismerem, csak a szerelemből írókat). De nem maga az írás a nehéz! Az adja magát, írod szerelemből, gyűlöletből, unalomból, kötelességből, mindenki másért. Idáig rengetegen eljutnak, de a kiadásig már csak a töredékük.
Sok mindenen keresztülmegy, aki vállalkozik a munkája megjelentetésére. Tekintve, hogy a könyvpiac mennyire telített, nagyon meg kell gondolni, érdemes-e belevágni. Támogató híján - nem családra gondolok, hanem mecénásra, kiadóra - csak saját magadra támaszkodhatsz.

Az igazi munka nem a regény megírása és kiadása, hanem az olvasóhoz való eljuttatása. Ebből a szempontból tehát helytelen az okfejtésed. Bár minden író elsőkönyvesként kezdte, nagy részük nem kész szerződés birtokában áll neki a művének. Heteken, hónapokon, nem ritkán éveken keresztül dédelgette magában, számtalanszor átírta, majd felhajtott egy kiadót (gyakran 100-nál is többet keres fel), mielőtt a magánkiadás mellett dönt.
Bár eddig nem volt pénzkérdés az írás, mostantól akkor is az, ha nem a pénzért csinálod. Fizetned kell mindenért, és a végösszeg általában sokkal több, mint gondoltad. És akkor még csak ott tartasz, hogy van 500 kinyomtatott könyved. Itt kezdődik az igazi munka, hirdetés, házalás, bármi, amivel eljuthatsz az olvasóhoz, különben honnan tudnák meg, hogy létezik a könyved?
A kiadónak csak a kiadás az érdeke, a terjesztés, eladás már nem, hiszen a számla biztos része rendezve van általad.
Névtelen senkiként, kis példányszámban elég nehéz nagy terjesztőkhöz bejutni, és bár még mindig nem a pénzért csinálod, a kudarcok láttán egy bizonyos idő után legalább a befektetett pénzedet szeretnéd visszakapni. Nem milliókat kaszálni, csak azt a keveset visszakapni...
Az írók csak elvétve értenek a könyvmarketinghez, tehát eleve kudarcra vannak ítélve.

Néha azt is fontos tudni, mi nem működik, így könnyebb elkerülni az eleve bukásgyanús helyzeteket. A megoldás pedig egy ilyen blog működése lenne, ha valóban működne. De ez már régóta halott. Sajnos.

Ezzel teljes mértékben egyetértek.

Saját magamra is válaszolok:) ezt a fenti beletörődő hozzászólást pár hónapja írtam. A helyzet az, hogy valóban sok gond van a kiadással, és a terjesztéssel meg minden... ezzel egyet kell értsek, de mégis Satyi hozzászólása annyira lelkes, hogy így a pár hónapja félbehagyott kéziratomnak ismét nekiülök és be akarom fejezni. És jó lenne ha a lelkesítés lenne végre egy ilyen fórumon a lényeg, vagy lenne az is, mert akkor talán több jó könyv jelenne meg, ha befejeznénk a félbehagyottakat.

Jaj, ne már... Ma Magyarországon 200.000 ember olvas. Ha 50.000 példányod kelt el, te vagy az isten, én már a kétezerre is büszke vagyok! Sőt, én egy darabnak is örülök. Nem azért, mert megéri egyetlenegy embernek írni, hanem csak úgy, mert én optimista vagyok, meg szeretem a szépet és jót látni mindenben :)